2009. október 29., csütörtök

"Ünnepek"

Hétfőn Levivel elbuszoztunk a munkahelyemre, mert el kellett intéznem valamit. Nagyon szeret utazni, akár autóval, akár trolival, vagy akár busszal is (villamoson még nem ültünk). Ahogy elindul a jármű, máris lenyugszik (addig igazi sajtkukac) és nézelődik minden gond nélkül.
Kedden a házassági évfordulónk volt, készítettünk ünnepi vacsorát. Zacskóban sütöttünk csirke combokat és krumplit is. Finom lett. Apával boroztunk is egy kicsit. Az ünneplés többi része holnap kezdődik majd.
Tegnap itt volt nálunk Elizke nagynéni és András nagybátyó. Reggel érkeztek és estig nálunk voltak. Levente nagyon élvezte a társaságot. Evés közben mindig huncutkodott valakivel, és egyébként is élvezte, hogy mindig volt aki játszon vele. Sétálni is voltunk együtt, még fociztunk is. Egyfolytában produkálta magát. Nem csoda, hogy estére teljesen elfáradt. Jót aludt ma. :-)
Nagynéni, nagybátyó, gyertek máskor is!!! :-)
Ma is volt már izgalom, ismét buszoztunk egy nagyot.
Hétvégén Eger Nagydíj lesz. 2 napos tájfutó verseny. Elhatároztuk, hogy ünneplés gyanánt (is), mindannyian megyünk - versenyezni csak apa fog. Mivel szombaton túl korán kellene indulni, hogy kezdésre odaérjünk, kitaláltuk, hogy már pénteken elmegyünk, sőt péntek reggel, hogy egy kicsit együtt is tudjunk túrázni, kirándulni hármasban. Apa így holnap szabin lesz és reggel (vagy inkább délelőtt) indulunk Cserépváraljára. Egy apartman házban fogunk aludni, ahol apa unokatesójáék jártak egyszer és nagyon tetszett nekik. A tulaj szegedi. Ezért buszoztunk ma, mert elmentünk a ház kulcsaiért. A tulaj néni férje vadász volt és beleszeretett a környékbe, azért vették ott ezt a házat, amit aztán átalakítottak és felújítottak. Teljesen fel van szerelve mindennel és az év bármely szakában lehet oda menni. 17 főt képes fogadni és még az ára is baráti. Ha hazajöttünk, majd beszámolunk mindenről.

Levente ezen a héten is már sokat tanult, ügyesedett. A kismotorjával még mindig nem motorozik, de már felülni és leszállni szépen tud. A lába mostmár teljesen leér, remélhetőleg hamarosan a motorozás is menni fog.
Sokat ölelgeti a nyakunkat, bújik és kedden a házassági évfordulónkon először puszit is kaptam tőle. Olyan édes volt! Látta, hogy kaptam apától puszit, ami nagyon tetszett neki. Erre odajött ő is hozzám és adott két (jó nyálas) puszit.
Hát majd elolvadtam tőle. :-) Sajnos azóta nem ismételte meg a tudományát.
Aludni az utóbbi időben a mi ágyunkban alszik. A fogbújásokkal ide szokott és mivel már egyre nagyobb, elalvás után már nem sikerül úgy beraknom őt a kiságyba, hogy ne ébredjen fel és így jól nálunk is ragadt. Még nappal is itt alszik. Valószínű ezen már csak akkor fogunk tudni változtatni, ha már beszélni is tud majd és megérti, hogy van neki külön szobája és ágya ahol alhat.

Holnap dupla "ünnep" lesz. Levente 15 hónapos lesz, mi pedig 5 éve lesz, hogy apával megismerkedtünk. 5 éve nagyon szép idő volt (18 fok és napsütés) október 30-án és azóta is úgy rémlik, hogy aznap mindig elég jó az idő, utána pedig jönnek a kemény hidegek. Az utazással mindkét alkalmat megünnepeljük. :-)

2009. október 27., kedd

2 éve


2009. október 25., vasárnap

Kiegészítések

Múltkor még sok minden kimaradt a beszámolómból, mert hirtelen be kellett fejeznem. Most pótolom, de előbb beszámolok az utóbbi napokról. Kezdjük a képekkel.
Levente továbbra is imád teregetni segíteni, csak mostmár hűvösebb van az erkélyen, ezért már a teregetéshez is fel kell öltözni. Előkerültek a kutyusos kiscipők újra. Az erkélyre jók.
Az autózás és dömperezés volt a menő játék a napokban. Már apát is sikerült rávennie, hogy tologassa. :-)
Pénteken nagy takarítást csináltunk és még a nagy ágy is össze lett csukva, aminek vannak gurulós puffjai. Leventének rögtön meg kellett vizsgálnia:
Egyre többet mászik megint és hasal le. :-) Olyan nagyfiús...
Tegnap pedig így ébredt:
Jó volt, hogy pénteken ünnep volt és apa nem dolgozott, mert így legalább Leventére is jutott ideje. Takarítás közben (is) sokat huncutkodtak. Késő délután a mamáékhoz is kiautóztunk.
Tegnap apa versenyen volt, így Levivel kettesben fogadtuk délelőtt az újabb lakásnézőket. Eddig ők tűntek a legkomolyabbnak. Sz. Gabi hozta őket. Egyelőre még átgondolják. Kíváncsi leszek. Jó lenne már az átgondolásoknál tovább is jutni. Délután túrógombócot csináltunk Levivel, hogy meglepjük apát. Most csináltam életemben először, de nem lett rossz. Utána sétálni mentünk. Jó kis fogócska lett belőle. Hál'Istennek nem én kergettem Levit, hanem ő kergette az egyik szomszéd kisfiút, amíg az oda nem fordult hozzá, utána Levi menekülőre fogta és Gáborka kezdte kergetni. :-) Aranyosak voltak.
Ma az óraállítással Levi belső órája is elállítódott szerintem, mert magához képest korán kelt, fél 8-kor. Delelni viszont nehezen sikerült csak. Még alszik.
Hát ennyi, most olyan különleges dolog nem történt. Majd jövő héten. :-)
Évfordulók, hónapforduló, kirándulás, stb. De erről majd akkor. ;-)

És akkor jöjjön még néhány dolog Leventéről, amiket nem kötök napokhoz.
A fogzás miatt sokat rágott mostanában, ezért előkerestem neki a fogszabályzós cumit. 1 hétig jó is volt, de az alatt úgy szétrágta, hogy már nem merem odaadni neki, így most megint a játékokat rágja. :-(
Egyre ügyesebben építőzik, már a faépítőt is teszi egymásra. Labdázni is imád. Sokszor úgy főzök, hogy közben focizunk. :-) Jól nézhetek ki ilyenkor: fakanállal a kezemben rugom a labdát. :-D
A dömper is kedvenc. Ha eszébe jut, hozza nekem, hogy tologassam. Már apát is rávette.
Az evés is egyre jobban alakul. Egyre többet eszi a mi kajánkat. 2-3 hete tejbegríz a reggeli, mert nagyon szereti. Vacsira pedig többnyire katonákat eszünk. Délben és uzsira pedig, ami van. Az édességek (na nem csokira kell gondolni), sütik bármikor lecsúsznak a pocakba. Egyedül a húsokkal állunk még hadilábon, mert abból kevés van, amit hajlandó lenyelni turmixolás nélkül, ezért kb. 2 naponta még kap húsos bébiételt, nehogy vashiánya legyen.
Egyre több "produkciót" tud. Nagyon szépen tud tapsikálni, már a pápázás is megy. Meg tudja mutatni hol az ő füle, az anyáé és az apáé. Bárum néven a száját is bügyürgeti. És ciróka-marókázni is sikerül néha.
Újabban mikor követ a wc-re, mindig tép magának egy kocka wc papírt és törölgeti a pocakját vele. ;-)
Egyre több dolgot megért, már időnként hallgat is ránk, hogy pl. "Tedd ide..., Tedd oda..., Hozd ide..., Vidd oda..., Mutasd meg nekem..." stb. Egyre többet olvasunk és mindig mutogat a mutatóujjával. Tündéri. :-)
Tegnap este a Csillag születik alatt csomót táncikolt. Egyszer majdnem ugrálás lett belőle. Olyan jókat nevettünk rajta, ő meg még jobban produkálta magát.
Szabályosan huncutkodik néha velünk, direkt. Kis mókamester. :-)

2009. október 21., szerda

"Két hete is, vagy már három..."

... hogy megint eltűntünk. De most legalább, ha nem is jutottam ide, hogy írjak, néha napján legalább jegyzeteket készítettem, így talán nem hagyok ki semmi említésre méltó eseményt. Ha mégis, akkor sorry...
Igyekszem rövid és tömör lenni, mert így is hosszú lesz.
2-án pénteken felhívtuk Sz. Gabit, aki az előző lakást is eladta, hogy segítsen nekünk az eladásban. Délután el is jött szétnézni és megbeszélni a részleteket. Ingatlanközvetítőkkel nem akartunk szóba állni, de ő kivétel. Egyrészt mert magánvállalkozásban, egyedül dolgozik és mert már bizonyított, hogy megbízható, szavahihető ember. Véleménye szerint max. féléven belül el tudjuk adni a lakást olyan áron, ahogy szeretnénk. Úgy legyen!
3-án szombaton Apa Pick futásra ment délelőtt. Mikor hazajött takarítottunk egyet és Forma1-et néztünk.
4-én vasárnap Apa megint nem volt itthon, versenyre ment. Nem voltak túl messzi így a délutáni játszóterezésre hazaért és velünk tartott. Találkoztunk Liliékkel (volt kolléganőm kislánya) és velük játszottunk.
5-én hétfőn neki láttam a jövőre tervezett éjszakai OB szórólapjának. Szerdára végre kész és jó is lett. Közben a zászlónkhoz is kellett logókat készítenem, így sokat ültem gép előtt, egyik nap még éjszakáznom is kellett.
Közben 6-án kedden "tönkrement" apa számítógépe. Kellett neki kiportalanítania. :-) Pár napja ráment, mire sikerült "megjavítani". Végülis csütörtök este gyógyult meg. Nem volt semmi komoly, csak a memória úgy döntött, hogy egy kicsit megmozgattatja öreg végtagjait és csak utána hajlandó újra dolgozni. :-) A technika csodái...
8-án csütörtökön egyébként rendkívül szép, jó és meleg idő volt. Olyannyira, hogy délután rövidnadrágban mentünk be a városba őszi cipőt venni Leventének. Nem is nagyon akartuk elhinni, hogy jön az ősz és a hideg. A gyerek cipő árak, még mindig hihetetlenül magasak. Márkában maradtunk a védőnő által ajánlott Asso-nál, amilyen a szandálunk is volt. Végülis "csupán" 7.990.-Ft-ért sikerült venni egy tépőzáras zárt őszi cipőt. Vásárlás után meglátogattuk a mamát a munkahelyén, ha már ott voltunk a szomszédban. Megmutattuk a szerzeményünket. Délelőtt is vásároltunk Levinek, csak akkor ruhákat. Elmentünk a kedvenc használt babaruhás boltunkba és ott is feltankoltunk őszre. Vettünk 2 kabátot (egyik csinos, a másik játszós), 2 kantáros nadrágot (hosszúszárút), 2 hosszúujjú body-t, 3 pulóvert (2 normált és 1 jó vastagot) és 2 új zoknit (mert a meglévők sorban lukadnak ki, hogy miért, azt is mindjárt elmesélem). Ezek így együtt nem kerültek annyiba, mint a kiscipő. :-O Érdekes...
Ime egy kép, ahol csupa új holmi van Levin:
És hogy miért is lukadnak a zoknik??? Először én sem értettem, míg fel nem fedeztem az okát. A konyhában lévő bunkerben történt a turpiszság. Ugyanis a szekrényből kiáll egy csavarvég, talán 1 mm-nyi, a földtől kb. 10 cm-re. Levi, a kis betyár ebbe akasztotta be a zokniját és így húzta le a lábáról. Ez még nem is lenne nagy baj, de néha beleakad a zokni és ilyenkor vagy kihúzza a szálát, vagy ami rosszabb, ki is lukad. Véletlenül vettem észre, de legalább megfejtettem a zokni amortizáció okát. Apát meg is kértük, hogy tegyen valamit a csavarral, így azóta már nincs baj, az új zoknik még jó állapotban vannak. A napnak még egy érdekessége volt: alul kibújt Levi 4. foga, összeségében a 6. És felül is várjuk a többieket, mert nagyon rág, azóta is.
9-én pénteken
meglátogatott minket Feri nagybátyó. Délben érkezett, mikor Levi aludt. Sajnos a delelés nem volt túl hosszú, de így legalább többet tudtak játszani. Nagybátyót nagyon szereti gyűrni, mászni rá és bújni hozzá. Elmentünk együtt játszóterezni is.
Miután nagybátyó hazament Levente aludt 2 órát (fél 5-től fél 7-ig), így este nem nagyon lehetett bírni vele. :-)
10-én szombaton a soron következő fodrászkodásra mentünk Vásárhelyre. Levi dédiéknél maradt és sokat játszott és sétált Erzsivel. A kutyussal is nagyon összebarátkozott. A kutyus annyira szereti, hogy még azt is megengedte, hogy Levi meghúzza a bajuszát. ;-) A nagy kosár teniszlabda is nagy élmény, mert itthon nincs ilyen sok. Fodrászkodás után mamiékhoz mentünk. Tata és András nagybátyó sajnos nem voltak otthon, de talán legközelebb velük is találkozunk. Levente először kezelésbe vette a cicákat (először bújtak hozzá, majd pár perc múlva már menekültek), majd aludt egy kicsit, ettünk és játszottunk. Mamiéktól kapott építőt (még András és Elizke játszottak vele). El is hoztuk, azóta is nagy sláger. Este hazaindulás előtt még meglátogattuk Ági barátnőméket. Épp hazajöttek Pécsről. Máté már iskolás nagyfiú, de azért jól el szaladgált Levivel a folyosón. :-)
11-én vasárnap Apa korán útnak indult Zala megyébe. Vett egy katonai sátrat (hogy költözéskor se álljon az autó a szabad ég alatt), ezért ment el a tatival együtt. Mi pedig gondoltunk egyet, és úgy döntöttünk, hogy már vagyunk olyan nagyok, hogy egyedül, busszal kimenjünk Domaszékre a mamáékhoz. Az idő sajnos erre a napra már kezdett ősziesre fordulni, szemerkélő esőben indultunk útnak. Levi pont indulás előtt bekakilt, így egy nem tervezett peluscsere miatt épp elment a kiszemelt trolibusz az orrunk előtt. A következővel pedig már épp lekéstük a Mars térről induló buszt. Szerencsére egy bő félórával később volt egy másik busz is (bár csak a bekötő útnál állt meg, de nem volt baj). Így a Mars téren bementünk a váróba és Levi szaladt "pár" kört. Talán jobb is volt így, hogy nem egyben ültük végig az utat, hanem közben tudott egy kicsit mozogni is, mert így legalább a buszon sem volt vele semmi gond. Betti nagynéni kijött elénk biciklivel, de aztán a tati is jött autóval, mert addigra már apával visszaértek Zalából. Este már autóval jöttünk haza. Mivel jól sikerült ez az utazás, úgy döntöttünk, hogy fogunk majd több ilyen akciót is csinálni. Estére úgy tűnt, hogy felül is kibújt egy újabb fogacska csücske, de azóta is csak úgy tűnik, nem nagyon igyekszik nőni.
12-én hétfőn már tényleg beköszöntött az őszi hideg, sőt majdnem téli hideg volt. Délelőtt még tudtunk traktorozni, de délután már esett az eső, és elmaradt a játszóterezés.
13-án kedden valami front volt, mert Levi elég korán kelt (magához képest). Már apával fent kukorékolt 7-kor. Egész nap szakadt az eső, így beszorultunk a 4 fal közé. Hogy micsoda szenvedés volt ez??? Ráadásul délutánra lakásnézőket vártunk, így kicsit rendet kellett raknom és pici takarítgatni, de Leventétől nem nagyon haladtam, csak hátráltatott. Végülis pöcre kész lettem, de ráment az egész nap. Egy időd házaspár jött lakást nézni. Dorozsmáról szeretnének családiházból kisebbe költözni. Nem valószínű, hogy ők lesznek a vevőink, mert elég sokért árulják a házukat, az életbe nem fogják eladni...
Levi nagyon rászokott a számítógépezésre. Ez is az oka, hogy nem nagyon írok, mert ha ide ülök, akkor ő rögtön itt terem az ölemben és onnantól az van, amit ő akar. :-) Kis informatikusom:
14-én szerdán végre le tudtunk menni sétálni. Jó idő még ugyan nem volt, de legalább nem szakadt az eső. A cipős szekrényen ülve, jól felöltöztünk:
És útnak indultunk. A gesztenyék még kesztyűben is érdekesek. :-)
15-én csütörtökön videót is készítettünk az őszi sétánkról:


16-án pénteken a rajzolás volt az újdonság. Nyár óta nem rajzoltunk. Meglepően ügyesen fogja Levi a zsírkrétákat. Erről is készült videó, bár itt már inkább csak pakolgat, mint rajzol. :-)


17-én szombaton délelőtt Sz. Gabi lakásnézőket hozott. Gabi visszajelzése szerint, nagyon tetszett nekik a lakás, de még gondolkoznak. A lányuknak vennék, aki itt tanul. Nekik nem sürgős, nem kapkodnak. Hmm... Apa délután felnit festett a garázsban. Mi is "segítettünk" neki. :-)
18-án vasárnap délután meglátogatott minket apa unokatesója, Ancsa. Igazából mi hívtuk, mert apa felkérte őt is versenyrendezőnek a jövőbeni versenyeinkhez. Este Forma1-et néztünk. Még Levi is árgus szemekkel nézte. :-)
19-én hétfőn délelőtt kiegészítettük Levi őszi ruhatárát 3 harisnyanadrággal. Úgy döntöttem, hogy mikor traktorozunk, kell a nadrág alá. Üldögélni kevés már a nadrág. Délután Levente sikeresen "elrontotta" a hifit. Tönkre éppen nem ment, de apa nagyon mérges volt így is. Mikor szétszedte, kiderült, hogy csak egy CD-t mozgathatott el, mielőtt betolta, ezért az beragadt és nem is tudta lejátszani. Azóta a szekrény tetején figyel a hifi. Már régen oda kellett volna tenni. 4 órára ügyvédhez mentünk apával. Arra jutottunk, hogy lefoglalózzuk a kiszemelt házikót, nehogy eladják előlünk, míg mi eladjuk a lakást. Így az első konkrét lépés megtörtént a családiház felé. :-)
Egy harisnyás kép. :-)
20-án kedden egész nap fájt a fejem, csak délután mentünk ki Levivel. Délelőtt rákapott a tologatásra. Legyen az autó, edény vagy könyv, mindent tologatott. :-)
Lassan, nagyon lassan kezd kialakulni benne az önálló játszás is. Néha már, 2-5 percre játszik egyedül is, ha nem vagyok vele a szobában. Ha ott is vagyok, akár már negyedórát is leköti magát. Igaz, egy napon belül erre még csak 1-2-szer kerül sor, de nem baj. Ezt is meg kell tanulni. Remélhetőleg ez már azt jelenti, hogy hamarosan jobban fogok tudni ügyködni mellette.
21-én szerdán (azaz ma) nem nagyon sikerült időben delelni. Délután 4-kor aludt csak el. Ma a dömper volt a soros kedvenc játék. Erről is van videónk:

Még tudnék írni, de majd legközelebb. Mennem kell. :-)

2009. október 2., péntek

Rohan az idő

Már lassan 2 hete nem írunk, pedig mintha még tegnap lett volna. Rohan az idő...
Levente közben 14 hónapos lett és egyre inkább azt veszem észre, hogy nagyfiúsodik, okosodik és ügyesedik.
Az elmúlt két hétben nem sok említésre méltó esemény történt:
Múlt hétfőn volt nálunk a védőnő, de gyorsan útjára engedtük, mert nem volt kérdésünk. Utána pénteken vízmérőcsere színesítette a napunkat. A szombat viszont valóban izgalmas volt, mert versenyen voltunk Ásotthalmon. Apa és én is versenyeztünk, Levente pedig tatizott, mert a tati is jött velünk. Levente annyira élvezte a szabadban való játékot és a tatizást, hogy mikor célba értem, szinte rám se hederintett. Vasárnap annyi érdekesség volt, hogy megünnepeltük apa születésnapját és csináltunk neki gyümölcsös pudingot és sütöttünk banános-csokis muffint. Természetesen apa mellett, Levente is örömmel csemegézett belőle. Mindketten édesszájú haspókok. :-)
Ezen a héten viszont még nem történt ennyi izgalmas dolog sem, ezért inkább Leventéről mesélek...
Nagyon nagyon kis huncut, és egyik percben kis angyal, a másikban meg kis ördög tud lenni. Itt a képen épp az "esti torna" látható. Szinte minden este így zajlik, hogy fürdés előtt Levente jól kiugrálja magát a hasamon. :-)

Aztán az evés is egy érdekes esemény. Egyre inkább azt eszi, amit mi és annak ellenére, hogy még mindig csak 5 foggal bír, mostmár egész ügyesen rág is. Kezdi önállósítani is magát, próbálkozik a villát a szájába tenni, több-kevesebb sikerrel (babavillát, nem tudja magát megszúrni). Igazából már a száját eltalálja, tudna is egyedül enni, csak még az akarás hiányzik hozzá, mert 3-4 falat után mindig játék lesz belőle és nem evés. Így aztán én folytatom az etetést és ő meg jól összemaszatolja magát a feje búbjáig. Itt pl. az orrán is kaja van...

... de a szempilláján is szokott lenni, a hajáról nem is beszélve. :-D Az etetőszéket pedig minden egyes alkalommal le kell csutakoljam. Szóval amilyen szépen evett "kiskorában", olyan rondán eszik most, de hát ez ugye korral jár. ;-) Reméljük, hogy lesz ez még így sem! :-)

Aztán itt van egy videó is arról, hogyan esszük a kiskatonákat. Itt még nem maszatos, éppen csak neki lát.

Sok kedvenc kajája van már: tejbegríz, sütik, tökfőzelék, stb.
A körömvágás viszont kezd javulni Pumuklinak köszönhetően. Levente szeret ülni az ölemben, mikor számítógépezek, és hogy ne legyen neki unalmas, szoktam keresni neki mesedalokat a YouTube-on. Jelenleg a Pumukli a kedvence (arra tippelek, hogy a nevetés miatt talán). A Pumuklit elég 3-4-szer meghallgatni és az alatt hagyja hogy a kezén és a lábán is levágjam a körmeit. :-)

Az építésben is sokat fejlődött, már a kockákat is tudja egymásra tenni, de elég gyorsan berág, ha leborul. Imád labdázni és a motorozást is gyakoroljuk. Kint még mindig jobban szeret lenni, mint bent. Prezúr is van már a térdén. :-)
Az ágy szélén is szeret még mindig ugrálni, hátha egyszer szívinfarktust kapok. Egyik éjjel az ágyról is leesett. Időszakosan nehéz este elaltatni, olyankor csak köztünk hajlandó aludni. Ezen az estén viszont apa leköltözött a szőnyegre, mert nem bírt az ágyon aludni, Levente meg követte és csak a pottyra ébredtünk fel. Szerencsére a takaróra esett nem ütötte meg magát, csak megijedt.
Nappal megint elég keveset alszik, változó időben. Ismét nagyon rág, de még nem bújt ki újabb foga. Egyébként mindent ért, ennek egyre többet jelét adja. Szereti levenni a zokniját és hozza nekem, hogy húzzuk fel. Ha azt mondom megyünk sétálni, szalad a szandijáért, ha azt mondom pancsolni fogunk, rohan a fürdőszobába, ha azt mondom, hogy hammolunk, akkor rángatja az etetőszéket, hogy tegyem bele, ha azt mondom, hogy hozd ide a ..., akkor hozza. De csak 1-szer, többször nem hajlandó egymás után, mert az uncsi. :-)
Hirtelenjében ennyi jutott eszembe.