2011. július 15., péntek

3. státusz vizsgálat

Ugyan még nem töltötte be Levente a 3. életévét, de ismét eljött a státuszvizsgálat ideje. Azért került rá sor még a születésnapja előtt, mert a doktornénink ilyenkor (július végén) szokott szabadságra menni. Mivel már tudtunk erről a szokásáról, most előbbre kértünk időpontot (amíg én is "ráérek").
Szerdán először a védőnénit látogattuk meg (itt Domaszéken). Hiába mondogattam Levinek napok óta, hogy mi lesz és mit kell majd csinálnia, ahogy meglátta a védőnőt, rögtön rám csimpaszkodott és ellenszegült mindennek. :-)
Így egy kissé elidőztünk ott, de végülis mindent sikerült megmérni, megbeszélni, amire szükség volt.
A főbb adatok:
Magasság: 93 cm (szerintem inkább 94 cm, de mind1)
Súly: 13,5 kg
(1 év alatt 8 centit nőtt és 2 kg-ot szedett magára)
Fejkörfogat: 48,5 cm
Mellkaskörfogat: 50,5 cm
Fogak száma: 18
Szöveges értékelés:
egyszerű formákat rajzol, rajzát megnevezi, testrészeit megnevezi, segítséget kér, érzelmekez kimutat, én-tudata kialakult, lépcsőn váltott lábbal jár, társaival játszik, szerepjátékot játszik, építő játékokkal játszik, viselkedése általában kiegyensúlyozott, nem fáradékony, nem étvágytalan, nincs alvászavara, nehezen fogadja el az új helyzeteket, szobatisztasága még kialakulóban, mondókázik, beszéde korához képest érthető, a személyes névmásokat használja.
Igazából minden rendben, korának megfelelő. 2 fogacskát várunk még a közel jövőben és a szobatisztaságra kell kicsit odafigyelnünk, minden másban előírásnak megfelelő, ügyes, okos 3 éves lesz hamarosan belőle. :-)
Tegnap Budapesten jártunk az állatkertben Mamival, Keresztapuval, Elizkével és Andrással, de erről majd legközelebb számolunk be (képekkel kísérve).
Ma pedig a doktor néninél is megtettük a tisztelet körünket státuszvizsgálat néven. Itt sokkal gyorsabban végeztünk. A doktor nénivel sokkal jobban szimpatizál Levi, mint a védőnővel. Itt nem akadékoskodott, csinálta amit a doki néni kért (cserébe kapott is 3! db matricát). Doktor néni megállapította, hogy jó bőrben van és huncut. :-)
Kaptunk beutalót szemészetre (ez általános). Ezen felül a kis kukacával el kell mennünk még a sebészetre, mert még nem mozog teljesen, illetve kértünk beutalót ortopédiára is, mert a lábfeje enyhén befelé dől és inkább már most megnézetjük, amikor még könnyen korrigálhatók az ilyen jellegű problémák. Ezekhez időpontot kell kérni, de nem is akárhogyan. Kaptunk egy papírt, hogy hova milyen időpontban lehet időpontot kérni. Elég érdekes. És senki ne gondolja, hogy valami terjedelmes időintervallumot adtak meg. Szemészetre 2×1 és 1×3 óra, ortopédiára 2×2 óra áll rendelkezésre (hetente!!!), amikor időpontot lehet kérni. És ahogy már eddig is tapasztaltuk, ilyenkor állandóan foglaltak, így napokig lehet majd próbálkozni a telefonálással. Hát ez van...
Ehhez a státuszvizsgálathoz én már csak annyit fűznék még hozzá, hogy Levi már majdnem 3 hónapja nem cicizik már és sokkal többet és jobban eszik, mint régebben. Nem mondom, hogy mindent megeszik, de elég sokfélét és már húst is.
Általánosságban megállapítható, hogy ügyes, okos kis 3 éves lesz. ;-)