Szeretetteljes ünnepet...

... kívánunk mindenkinek ezzel a gyönyörű dallal.
Andi, Sanyi és Levente

Elkelt

Tegnap elkelt a lakásunk. Ugyan nem egészen annyiért, amennyiért szerettük volna, de hát ez van...
Január végén, vagy február elején költözünk a mamáékhoz és remélhetőleg tavasz végére ki tudjuk fizetni a házikónkat és neki tudunk látni az átalakításnak, felújításnak és egyszer valamikor be is költözünk majd, de hogy mikor, azt még nem lehet tudni.
A fészek újból átalakul, átköltözött a szoba másik sarkába, amelyik nem a hideg falon van. Majd készítünk képet is róla.
Legutóbb elfelejtettem mesélni, hogy Levi már profin tud lépcsőzni. Egyszer már olyat is csinált, hogy amíg én kinyitottam a bejárati ajtót, addig ő ment még egy fél emeletet. Majdnem rosszul lettem, hogy vajon mikor esik el, vagy le, de nem lett semmi gond. Nagyon bátor!
Készültek építős videók, mostanában ezt szereti a legjobban és a motorozást.
Tegnap betroliztunk a Kárász utcára. Levi akkorát szaladt, hogy a végén elfogyott a lába és apának kellett cipelnie. :-) A kezét nem foghattuk.
Megyek, sok dolgom van még...

Időhiány

Jó régen jelentkeztünk, azóta megint rengeteg dolog történt/történik velünk. Állandóan időhiányban szenvedek, ami a blogírást illeti. Néha ugyan sikerült számítógéphez jutnom, de olyankor van egy kis segédem, aki bitorolja a billentyűzetet. :-)
Egyedül Levi alvás ideje az, amikor tudnék írni, de akkorra meg csomó más dolgom is van, és mire idejutnék, már fel is ébredt.
Most is, bármelyik percben ébredhet, mert mostanában, mint a kakukkosóra 40 perc után már fel is kel. Ritka, hogy kicsit többet alszik.
Mióta nem írtam, teljesen átalakult a napirendünk, egyik napról a másikra. Mostmár reggel kelünk "időben", úgy 7 óra és fél 8 között. Reggelizünk, rendbe vágjuk a lakást, elmegyünk bevásárolni, ha kell valami, majd megvárjuk az ebédet (illetve a futárt, aki hozza) és 10, fél 11 között már delel is az úrfi. Általában 40 percet, ha szerencsém van, akkor kicsit többet, de másfél óránál nem többet. Ez alatt szoktam olyan dolgokat csinálni, amit mellette nem tudok: vasalás, hajmosás, fontos e-mailekre válaszolás, telefonálás stb. Amit az adott nap megkíván. Délben ebédelünk. Utána elmegyünk sétálni, vagy ügyeket intézni a városba. Délután szoktunk közösen játszani is, meg takarítgatni is. 4 körül uzsizunk, utána meg már csinálom a vacsorát, hogy mire apa hazaér, kész legyen. Vacsi után kicsit tv-zünk, 7 körül fürdés és este 8-kor, vagy kicsit később már Levi megy aludni a fészekbe. Sokszor én is megyek vele, mert olyan kis energikus, hogy estére már engem is teljesen lefáraszt, csak ritkán tudok olyankor még neki fogni bárminek is.
A fészek elég jól bevált. (Már nem is emlékszem, hogy leírtam-e, mi az a fészek, de talán.) Egy gond van csak vele, hogy anyának is ott kell aludnia. Ritkán azért sikerül ellógnom apához, de nem ez az általános. Azért rajta vagyunk a dolgon, hogy szokja.
Az elmúlt 1 hónapban, megint rászokott a sűrű ébredésre (4-5-ször is). Az utóbbi napokban kezdett megint javulni. Tegnap már csak 2-szer, ma csak 1-szer kért cicit. Valószínű újabb fogacskák bújnak, másra nem tudok gondolni, mert reggel is sokszor sírással ébred és nehéz megnyugtatni (vagy rosszat álmodhat?).
Reggelire még mindig többnyire tejbegríz van, bár igyekszem időnként váltogatni, a változatosság kedvéért. Egyre ügyesebb a kanállal és a villával is. Szokszor betalál a szájába, de főleg az enyémbe. Én őt etetem, ő meg engem. ;-)
A bükki kiránduláskor tönkrement a tupis pohár, így azóta üvegpohárból iszunk. Próbáltam kóstoltani vele gyümölcsléket, de neki a víz a legjobb. Csak ritkán fogad el gyümölcslé, azt is csak akkor, ha látta, hogy mi is ittunk belőle. A hús evés is alakul, egyre több husit eszik. És ami nagyon megy: a puding és a sütemények. Az apjára ütött, az biztos. Én nem vagyok édesszájú, de ők nagyon. Múltkor a mamiéknál 3 pohár pudingot evett meg Levi (ebéd után) és még sütit is kért utána. :-) Csak lestünk...
A főzelékeket is szereti: lencse, alma és a paradicsom a kedvence.
Játékban is ügyesedett, már kész tornyokat épít a fakockákból, tologatja az autókat, motorozik egyre szeleburdibban, labdázik, stb. Szoktunk fogócskázni és bújócskázni is a lakásban.
Rosszalkodni is szokott. Egyszer sikerült kiborítania a fürdőszobában a mosószert (1 órát takarítottam utána), tépkedi a virágot, a szekrényekből rendszeresen kipakol (vissza már kevésbé) és az utcán is továbbra is imádja a tócsákat.
(Már 1 órája alszik, hihetetlen. Biztos rendes akar lenni, hogy tudjak írni.) :-)
Segíteni is tud már. Mikor teregetem a ruhákat mosás után, akkor állandóan jön ő is, és adogatja nekem egyesével. :-) Kis tündér! És este is segít fürdés előtt, összepakolni a játékokat. Amikor felmosok, akkor is segít, mindig ott topog a kezem alatt. ;-)
Sétánál néha már megengedi, hogy fogjuk a kezét, de csak rövid időre. Néha a boltba is már traktor nélkül megyünk (amikor csak 1-2 dolog kell, ami hátizsákban is elfér). Ilyenkor kosár helyett bevásárlókocsival megyünk, hogy Levi beleülhessen. Ez tetszik neki nagyon. És ilyenkor hazafelé is sétálhat.
Nemrég kapott kis fogkefét, kezdünk barátkozni vele. Tegnap pedig már a télre készültünk, vettünk kiscsizmát. Ma fel is avatjuk és nézünk neki overált is, mert állítólag jön a téli hideg.
Beszélni továbbra is csak halandzsa nyelven szokott, de azt egyre inkább.
Fürdeni még mindig imád, egyre inkább anyával.
A ciciről se tud még lemondani, még most is cicivel alszik el. Az éjjelivel együtt, még mindig 3-4-szer szopizik egy nap.
Na meg hogy milyen huncut tud lenni, azt már leírni sem lehet. Főleg apával szeret csibészkedni esténként, meg az etetőszékben. :-)
Hirtelen most ennyi jutott eszembe róla.

Egyre több a lakásunk iránt érdeklődő, és már az árajánlatok is jönnek. A gond csak az, hogy pofátlanul érték alatt szeretnék megvenni. Elképesztő, mennyire nincsenek képben az emberek, hogy mi mennyibe kerül, ha felszeretnék újítani, vagy ki akarják cserélni. Mi meg nem adjuk el annyiért a lakást, amennyiért vettük, mikor minden ki lett rajta cserélve, fel lett újítva. Sajnos a bedőlt hitelesek, borzasztóan lenyomták az árakat, de még ehhez képest is ár alatt szeretnének sokan vásárolni. Na majd meglátjuk, kapunk-e megfelelő ajánlatot a héten. Nincs kizárva...

Levente érkezése

Ma reggel apa egy nagy csokor virággal ébresztett. Először az jutott eszembe, hogy már megint öregedtem 1 évet, aztán meg az ugrott be, hogy Levi 2 éve van velünk/velem. Ugyanis...

Ha őszinte akarok lenni, Manócska hamarabb tervbe volt véve, mint az esküvőnk. Apát nem különösebben hozta lázba az esküvő, így nekem kellett kicsit noszogatnom. Mikor közeledett a baba "projekt" tervezett ideje, közöltem apával, hogy már pedig én csak a férjemnek vagyok hajlandó szülni. :-)
Így történt, hogy elég gyorsan (3 hónap alatt) megszerveztük az esküvőnket és utána már csak Manócskára koncentráltunk. Valószínű, ő is nagyon készülődött már hozzánk, mert elsőre összejött. Ennek immáron 2 kerek esztendeje (hogy megfogant).
Mikulás napján (dec. 6-án) már sejtettünk valamit, mikor nem jelentkezett a saját havi Mikulásom. Vettem is tesztet, ami 2 csíkott mutatott, de a 2. olyan halvány volt, hogy nem hittem neki és vettem még egyet. Persze az is halvány volt, így még igazából nem voltunk biztosak a dologban. Bejelentkeztem nőgyógyászhoz, de az ünnepi zsúfoltság miatt, csak dec. 27-re kaptam időpontot. Akkor derült ki hivatalosan, hogy már hárman vagyunk. A doktornő szerint, akkor voltunk kereken 7 hetesek, és aug. 15-re tűzte ki Manócska érkezésének
napját. (Az én számításaim szerint 5 napot tévedett, én aug. 10-re vártam Manót.)
A pocakosság elején még igazából nincsenek vizsgáltok, iyenkor várják a 12. hetet, mert addig van a legnagyobb valószínűsége, hogy természetes módon megszakadjon a várandósság. Ezért is szokták a családnak is ezután bejelenteni. Hát mi ezt nem vártuk meg, de szerencsére nem is történt semmi gond. Izgatottan mentem a 12. heti UH-ra, ahol elsősorban a Dawn-kórt
próbálják kiszűrni és pontosabb adatot tudnak adni a "baba" életkoráról. Az UH engem igazolt, mert 12 hét 5 naposnak titulálta Manócskát, nem 12 hetesnek. Ennek ellenére a doktornő azt mondta, hogy ne változtassunk a várandóssági hetek számán, illetve a hétforduló napján
(pedig lehet hogy érdemes lett volna). Az UH eredménye egyébként teljesen jó volt. 2 héttel később voltam először a körzeti védőnőnél és kaptam meg a kiskönyvem. Ott tudtam
meg, hogy itt Szegeden központi (városi szintű) védőnői szolgálat is van és a beutalókat a szükséges vizsgálatokhoz ott kapom, így a központi védőnőhöz is ekkortájt mentem. Ott kaptam meg a 16. heti vérvételekhez a beutalót. Többféle vizsgálatot is végeznek a vérből, ezért vagy 4 kémcsővel is lecsapoltak. Az egyik legfontosabb vérvizsgálat az AFP, amiből fejlődési rendellenességeket lehet kiszűrni, ha nem megfelelő az érték.
Azt érdemes tudni, hogy ennél a vizsgálatnál nagyon számít a terhesség pontos ideje, akár napokon is múlhat, hogy milyen eredményt ad. Nem mindegy, hogy 16 hetesen vagy 16 hét 5 naposan veszik le a vért, mert az AFP szám a hetek múlásával egyre nagyobb. Akkor még nem foglalkoztam azzal az 5 nappal, de utólag rájöttem, hogy talán kellett volna. Na persze akkor még nem is voltam ilyen "okos", mert az eredmény miatt olvastam utána ennek a témának. Ugyanis az AFP eredményünk túl magas lett. A megszokott 8-80 közötti érték helyett 133 volt, ami jó egy héttel később derült ki, mert annyi idő, mire megjön a laboreredmény. A központi védőnő hívott fel, hogy mi a helyzet és hogy menjek be újabb beutalóért, hogy megismételjék a vérvételt, mert lehet, hogy csak elkeverték az eredményt, mert akkoriban az sűrűn előfordult.
Közben jártam a doktornőnél is, aki szintén aggódott kicsit az AFP érték miatt és várta az ismétlés eredményét. Aztán jött még egy hideg zuhany, mert közölte (17 hetesen), hogy a külsőméhszáj elkezdett nyílni. (Ennek csak a szülés előtti napokban volna szabad bekövetkeznie,
normális esetben.) Rögtön "eltiltott" a munkától, ami akkor nagyon rosszul esett és nem számítottam rá, de aztán rájöttem, hogy sokkal jobban jártam így. Így 2008. március
8 óta nem dolgozom.
Pihenésre lettem ítélve. Akkor még csak arról volt szó, hogy kicsit lassítsam le a felpörgött
életem és ne cipekedjek, egyébként mindent csinálhattam. Az AFP vérvétel ismétlésére 18 hetesen került sor, ami ismét kiemelkedően magas volt (256). A doktornő azzal vigasztalt, hogy nem kell kétségbe esni, elő szokott fordulni, hogy nem megfelelő az AFP érték és még sincs
semmi probléma a babával, várjuk meg a genetikai UH eredményét, mert ott sokkal biztosabb eredményt tudnak mondani, így hát vártuk a március végig UH-t, de azért a doktornő is megvizsgált UH-val és ő nem látott semmi eltérést (bár neki nem elég nagy felbontású a gépe és az UH nem a szakterülete, mint a genetikai UH-t készítő orvosoknak). Ekkor kaptam először infót Manó neméről. Ugyan csak bizonytalanul, de azt mondta a doktornő, hogy lánynak tűnik. :-)
Pár nappal később mentem a genetikai UH-ra (20 hetesen). Szerencsétlenségemre kifogtam egy nem túl jó orvost. Ugyan senki nem mondta ki, de a hallgatásuk elárulta, hogy szakmai berkeken belül sem valami elismert, nem csak én gondoltam, hogy nem elég jó. Ez a "szimpatikus" doki bélelzáródás gyanút állapított meg Manónál és a IV. agykamrát túl nagynak találta, valamint
elég határozottan lánynak vélte Manót. Ahogy nyomtatták a vizsgálati eredményt, már mondták is, hogy azonnal menjek el genetikai tanácsadásra és ajánlott lenne amniocentézist végeztetni (hasfalon keresztüli magzatvíz mintavétel). Először is felhívtam a doktornőmet, hogy mi lett az
eredmény. Mondta, hogy valóban érdemes elmenni a genetikai tanácsadásra, illetve, hogy őt is keressem meg, mert kér nekem egy újabb időpontot UH-ra, hogy mégegyszer megnézzenek. A genetikus doktornő nagyon szimpatikus, rendes és józan volt. Egyrészt, munkaidején túl, már
másnap fogadott, másrészt mindent körüljárva részletesen elmondta a helyzetet, a véleményét és a lehetőségeket, amiket választhatok. Felrajzolta a családfánkat és megállapította, hogy örökletes kozkázati tényező nincs. Közölte, hogy az amniocentézisnek 1%-os vetélési kockázata
van, ezért csak abban az esetben tartja ajánlottnak, ha az UH-on biztosra megállapítanak valami eltérést Manónál és nem csak gyanúval ijesztgetnek. Tehát először is visszautalt az UH-ra, hogy a kollégák döntsék el, hogy van gyanu, vagy nincs gyanu. Az agykamrára pedig számolgatás
után azt mondta, hogy pont a felső határérték, ne foglalkozzak vele, azzal semmi gond nincs - valószínű ettől olyan okos ez a kis kópé! Aztán egy kicsit az AFP értékről beszélgettünk még, hogy vajon mitől lehetett magasabb, mint kéne. Elmesélte, hogy van olyan is, hogy ok
nélkül, és azt is mesélte, hogy az ikrek esetén szokott még magasabb lenni. Véleménye szerint az sem kizárt (lévén vannak ikrek a családban), hogy ikerterhességnek indult és az egyik embrió felszívódott. Persze erre semmi bizonyíték, mert ez az 5. hétig sokszor megtörténik, mi meg a 7. héten voltunk először UH-n. Aztán beszéltünk arról is, hogy az AFP fejlődési rendellenességekre szokott utalni és nem kromoszóma eltérésekre, nem öröklött betegségekre, az amniocentészissel viszont ezeket tudják kiszűrni. A bélelzáródás sem indokolná önmagában az amniocentézist. Azt is megemlítette, hogy a Dawn-kóros babák nagyrésze, a Dawn-kór mellett valamilyen más
betegséggel is születik, ami 40%-ban a bélelzáródás szokott lenni. Tehát ha engem megnyugtat, akkor az eredménytől függetlenül is van lehetőségem, hogy kérjem az amniocentézist. Végeredményben eléggé megnyugtatott, esélyesebbnek láttam, hogy nincs semmi gond, minthogy lenne, de azért aggódtam is kicsit. Este a doktornőmnél is voltam, elmeséltem mit mondott a genetikus. Teljes mértékben egyetértett vele, de szíve szerint ajánlotta volna az amniocentézist, de mondta, hogy rám bízza. 2 nappal későbbre szerzett nekem egy soron kívüli időpontot genetikai UH-ra a legelismertebb UH-s dokival, akire úgy éreztem, hogy ő is nagyon felnéz, aki országos szaktekintély ebben a témában. Sikovanyecz doki nagyon alaposan megnézett mindent UH-n és mindent rendben talált, azt mondta, hogy ne aggódjak, de azért visszarendelt egy kontroll UH-ra 4 héttel későbbre. Manó nemét nem tudta megmondani, mert popsival lefelé volt akkor, nem látszott. 3 nap aggódás után, itt végre megnyugodtam és elhatároztam, hogy Manó makk egészséges. :-)
Április végén (24 hetesen) kellett menni a cukorterheléses vérvételre. Itt csak annyi érdekesség volt, hogy a cukros lötty után nem hogy nem lett magasabb a cukrom, hanem még alacsonyabb
is lett. Határ érték alá esett egy kicsit. A belgyógyász azt mondta (aki kiértékelte az eredményt), hogy a szervezetem a szokottnál gyorsabban bontja a cukrot, azért is nem tudok hízni. Egyébként a belgyógyászati vizsgálaton nem volt semmi, csak kérdezgettek és az EKG eredményt nézték még meg. Amúgy minden rendben volt. Ez után még egyszer júniusban volt egy vérvétel, különben már csak a doktornőmhöz kellett havonta menni, így innentől egy nyugodt időszak következett. Az UH kontrollon is minden rendben volt.
Május végén értük el a 28. hetet, akkor volt a doktornőmnél a soron következő UH, amire apát is lehetett vinni. Először egy "rossz" hírt kaptam. Sajnos már nem csak a külsőméhszáj nyílt, hanem a belső is. Ez azért volt veszélyes, mert innentől bármikor beindulhatott volna a szülés, azaz Manó koraszülött lett volna, illetve sokkal nagyobb a fertőzésveszély. A doktornő be akart
fektetni a klinikára, de mondtam neki, hogy csak azt ne. Szerencsére nagyon rendes volt és azt mondta, hogy ha megígérem, hogy csak akkor kelek fel az ágyból, ha nagyon muszáj, akkor otthon maradhatok és 3 hetente jelenjek meg nála, hogy lássa mi a helyzet. Természetesen megígértem és be is tartottam. Aztán jött egy "jó" hír is. Manó megmutatta a kukacát(ugyanis, már fejjel lefelé volt, készült kibújni), így végülis a 7. hónapban kiderült, hogy mégsem lány. Törhettük a fejünket fiú néven, mert az még nem volt, csak lány. :-) Innentől még nyugisabb és
pihenősebb időszak jött. Annyit aludtam, mint még soha, és szinte egész nap tv-t néztem meg olvastam. Vizsgálatokra ettől kezdve apa vitt autóval. Június 17-én voltunk újra a doktornőnél és aznap volt lehetőség védőnői vezetéssel klinikát látogatni. Apa is jött. Köpenyben, lábvédőben
jártuk végig az előkészítőt, a szölőszobákat, a megfigyelőt, a csecsemőosztályt (apa szerint keltetőt) :-), a gyerekágyasosztályt és a VIP szobákat. El is döntöttem, hogy feliratkozom VIP szobára, hátha sikerül kifognom, hogy lesz ott hely. Megnyugtató volt látni, tudni, hogy hova fogunk kerülni.
Július elején (a 34. héten) megint voltunk a doktornőnél és aggódva állapította meg, hogy már a belső méhszáj is 3 ujjnyira nyitva volt. Megint be akart fektetni a klinikára, de megalkudtunk. Még szigorúbban feküdnöm kellett. Már csak wc-re és fürdeni mehettem. Itt már azon olgoztunk, hogy valóban megússzuk a koraszülést. Akkor a doktornő úgy gondolta, hogy jó
esetben 1-1,5 hét és szülünk, de nem így lett. Nagy szerencsémre, hogy nyár volt, mert Elizkét így 2 hétre magunkhoz "költöztettük", ő volt az "ápolónőm". Ágyba hozta a kaját, mindent odahozott, hogy ne kelljen felkelnem és ráadásul nagyon jól elszórakoztunk. Rengeteget kártyáztunk, társasoztunk, egész jól és gyorsan telt az idő.
A 36. héttől mennem kellett CTG-re. Az első alkalom júl 17-én volt. A doktornő mikor meglátott, közölte, hogy nem hitte volna, hogy fogunk még ott találkozni (egyben). De nagyon örült neki. Akkor kicsit beszélgettünk is. Mondta, hogy innentől bármikor bármi van, bármi különöset tapasztalok azonnal hívjam. Ekkor kellett abbahagynom a magnézium szedést (a méhszáj
nyitottsága miatt kellett, hogy lazítsa az izmokat), hogy nehogy aztán a magnézium miatt ne induljon majd meg a szülés. Ekkor kaptam engedélyt újra mozogni, már nem kellett feküdnöm egész nap. Persze ekkor már nem is nagyon bírtam fekvésen kívül mást csinálni, semilyen elyzetben nem volt kényelmes. A lépcsőkön is úgy vánszorogtam, mint egy nyugdíjas csiga. 2 hónap fekvés után, teli magnéziummal az izmaim mintha nem is léteztek volna. :-) Úgy búcsúztunk el, hogy valószínű CTG-n már nem találkozunk, de 1 hét múlva (júl. 24-én) ismét ott voltunk (37. hetesen). A doktornő, meg én is itt nyugodtunk meg igazán, mert a betöltött 37. hét után már nem számít a szülés koraszülésnek. A következő CTG júl. 31-én lett volna...

2008. július 30. szerda
Jó meleg nyári nap volt. A szokásos módon 10-kor keltem pocaklakó Manóval. Akkor még gyanútlanul, bár felüléskor megfájdlt a hasam, de el is múlt. Elkészítettem a reggelimet (gyümölcsöket) és mielőtt neki fogtam volna elmentem wc-re, mert azt hittem nagydolgom lesz, mivel megint fájt a hasam. Akkoriban már nem volt könnyű a nagydologgal végezni. Nem jött össze, így visszaballagtam a konyhába, de megint megfájdult a hasam, ismét elindultam
a wc-re. Ezt megismételtem vagy 2-3-szor, mire sikerült végeznem is a nagydologgal. Elindultam reggelizni, de megint fájt a hasam, és ez már gyanús lett, mivel a wc-n már túl voltam és ez már jóval erősebb fájás is volt, mint az addigiak. Nem gondoltam, hogy ezek már szülési fájások, de arra rájöttem, hogy valamit jelezhetnek, ezért mégis csak megkerestem az órámat és felcsatoltam. Erre megint jött egy fájás és innen szinte folymatosan, azt se tudtam hol az eleje és a vége, hogy mérni tudjam az időt. Elkezdtem fel, alá járkálni, mert nem bírtam se ülni, se egyhelyben állni.
Fel hívtam a doktornőt, de nem vette fel. Utána hívtam Sanyit (11-kor), hogy tekerjen gyorsan haza, mert ha szülünk, ha nem, de meg kell vizsgáltassam magam a doktornővel. Közölte, hogy be kell fejezzen egy munkát, de 20 perc múlva indul, ugye addig kibírom. Persze, addig bepakolom a kórházi cuccot a táskába, ami már ki volt készítve. Sanyi kivételesen nem késett, sőt 30 perc múlva már otthon volt. Elképzelni se merem, milyen tempóban bicajozott haza. A táskám akkor még üres volt, képtelen voltam lehajolni, hogy bármit beletegyek, örültem, hogy
felöltözni sikerült egyáltalán, mert nálam a fájások egyhuzamban jöttek, szinte szünetek nélkül. Aggódtam is miatta, mert tudtam, hogy közte szünetnek kéne lennie, amit ugye mérni kéne. Sanyi pakolt be végülis a táskámba és autóval mentünk a klinikára. Induláskor újra hívtam a
doktornőt, végre elértem. Mondta, hogy menjek nyugodtan, bent van, épp másik szülése is van, de vár. Délben elindultunk. Apa is izgult biztosan, mert úgy kellett rászólnom, hogy lassabban menjem már, mert a huppanók elviselhetettlenek, azt hittem leszakad a pocakom. Apa
beállt a klinika bejárójára (ahol csak a mentők állhatnak meg) és felkísért. Én a doktornővel bementem a vizsgálóba, ő elment parkolni. Dokinéni megvizsgált és nagyon izgatott lett. Közölte, hogy perem. Kétségbe esetten kérdeztem, hogy az mit jelent. Akkor elkezdte mondani, hogy a
magzatvíz már elfojt, észre vettem-e és hogy a méhszáj már 9 ujjnyira nyitva, mindjárt szülünk. A szülésznőt már küldte is, hogy készítse a szülőszobát. Kicsit pánikba estem, nagyon hirtelen jött a dolog, szinte még fel se ébredtem és már a klinikán voltam. Felvették az adataim 12
óra 16 perces idővel és már ballagtunk is a szülőszobára. Akkor azon kezdtem pánikolni, hogy mikor jön már Sanyi, mennyi ideig parkol már. Rámcsatolták a CTG-t, felfeküdtem a szülőágyra, mikor a a szülésznő felteszi a kérdést: Az első is ilyen könnyen jött? Mondtam, hogy ez az első. :-) Teljesen meglepődött. Többet nem is kérdezett. Egyébként nagyon aranyos volt. Mondtam, hogy zsibbad a kezem és a lábam is, mitől van. Mondta, hogy rosszul veszem a levegőt, nem szabad így lihegni. Kértem, hogy mondja el, hogy kell, mert nem járhattam terhestornára a méhszáj miatt, nem ismerem a légzőtechnikát. Elmondta. Persze nem sikerült ott rögtön megtanulnom, így össze-vissza vettem levegőt. Közben megérkezett Sanyi is, ez egy kicsit
megnyugtatott. Ő elkezdte mondani a szülésznő által mutatott technikát, hogy mikor hogy kell levegőt venni és figyelte a CTG monitort, hogy mikor vannak a fájások, mert én már úgy zsibbadtam, hogy néha már nem is éreztem. Doktornő időnként elment a másik anyukához is, aztán visszajött. 1 óra körül megállapította, hogy a méhszáj már majdnem teljesen nyitva és mivel akkor már szinte nem is éreztem a fájásokat, kaptam oxitocint (fájáserősítőt) infúzióban. Elindult ki a szobából, de Sanyi gyorsan visszahívta, mert rögtön megérkeztek a tolófájások, de
olyan erővel, hogy szólni nem bírtam. Innen már csak emlékképeim vannak. Levente 13:40-kor látta meg a napvilágot, természetes úton. Van egy emlékképem, hogy a doktornő is nyomta a hasam, hogy Levi jöjjön ki. Arra is emlékszem, hogy Levi nagyon rugdosott, és megkérdeztem,
hogy ez normális, nem kéne nyugiban lennie és a doktornő mondta, hogy ez jó, ő is segít, rugja magát kifelé. A következő kép, hogy Sanyit megkérdezem, hogy nem szorítom-e tűlságosan a kezét. Emlékszem, hogy dörgött is az ég egyszer. Fel kelt a szél, de nem lett vihár, csak
átvonult egy felhő, utána sütött tovább a nap és végig kánikulai meleg volt. A szülőszobán nyitva volt végig az ablak, de nem fáztam. Szóval Levente igen gyorsan, könnyen, beöntés és egyéb finomságok nélkül érkezett. Felfogni se nagyon volt időnk. Apa vágta el a köldökzsinórt, nagyon bátor volt. Ahogy Levente kibújt, a doktornő máris odarendelte a gyerekgyógyászt, hogy vizsgálja át alaposan, a magas AFP miatt. Szerencsére minden rendben volt, minden értéke tökéletes volt, 3040 grammal és 49 centivel született 37. hét 5 napra (szerintem 38. hét 3 napra). Nagyjából megtisztogatták és odatették a hasamra maszatosan. :-) Olyan kis édes volt,
mert már akkor tudta emelni a fejét és rámnézett a gyönyörű kis szemeivel. Azt se nagyon tudtam, mit kezdjek vele, csak néztem. Pár perc múlva elvitték a megfigyelőbe, mondták, hogy hamarosan újra hozzák. Közben a doktornő várta a méhlepényt, de nem akart kijönni. Fél óra után döntött: manuálisan kell eltávolítani, mert nagyon oda van tapadva a méhfalhoz. Ez a beavatkozás nagyon fájdalmas állítólag, ezért altatásban végezték. Nem volt hosszú, mert 10 perc múlva már ébren voltam. Sanyit addig kiküldték, Leventénél volt. Mikor felébredtem, jött a szülésznő, hogy nem visznek el, ott maradok az asztalon megfigyelésre 2 órán át. Nemsoká Sanyi is visszajött és mesélte, hogy Levente megfogta az ujját és szorította. :-) És hogy milyen kis figyelmes. Látszott, hogy apa el van olvadva a fiától és nagyon büszke rá. :-) Aztán előkerültek a mobilok, mentek az sms-ek és a telefonok. Fél 5 felé kaptam enni 5 db kekszet és egy bögre teát, mivel tudták, hogy a vacsoráról már le fogok késni. 5 után kelhettem fel és a szülésznővel elmentünk tusolni. A tusolás jól ment, de utána a folyosón elkezdtem szédülni, így székben toltak át a gyerekágyas osztályra a 219-es VIP szobába.
Kb. fél óra múlva Leventét is kihozták. Akkor készítettük róla az első fotókat. Már akkor is nagyon édes kis Manó volt. :-)

Bükki kirándulás

Csütörtök este már egy részét bepakoltam a cuccainknak, de azért péntekre is maradt bőven. Reggel felkeltem időben (7-kor) és amíg a fiúk még szundítottak egyet csináltam reggelire tejbegrízt. Alig hogy kész lettem, Levente már jelentkezett is az etetőszékénél. Megreggeliztünk és pakoltunk tovább apával. Levi egy ideig játszott, de aztán hisztiben tőrt ki, hogy mi az hogy anya és apa is itthon van, de mégsem játszik vele senki és miért pakolnak mint a
hangyák??? Így hát időnként meg kellett szakítanom a teendőimet és játszani vele egy kicsit, hogy haladni is tudjak. Végülis a tervezett 9 óra helyett majdnem 11 volt, mikor végre útnak indultunk. (Viszont nem maradt itthon semmi.) :-)Az út elején Manócska nagyon jól elfoglalta magát, Pestig nézelődött, ott elaludt. Nem sokkal utána dugóba kerültünk és 40 percig gyökkettővel haladtunk az autópályán. A rádióból végülis megtudtuk, hogy az M0-áson 3 kamion ütközött és annyira feltorlódott a sor, hogy még az M5-ösön is állt. Ahogy sikerült elhaladnunk az M0-ás kijáratánál, máris helyre állt a forgalom és tudtunk haladni tovább. Budapesten szerencsére jól haladtunk és gyorsan átjutottunk az M3-asra. Ott megálltunk egy-egy sárgára és Levi is megebédelt, mert akkora felébredt. Egy ideig megint jól elnézelődött, de az utolsó 1 órát végig nyűglődte (már unta szerintem). Így játszanom kellett vele. Építőztünk, olvastunk, zenéltünk, stb. Aztán végül 4 előtt valamivel csak odaértünk Cserépváraljára. A
tervezett helyi látványosságok sajnos kimaradtak, mert mire becuccoltunk és elhelyezkedtünk a házban, besötétedett. Csináltam vacsorát, apa addig tv-t "szerelt", Levi meg játszott. Vacsi után viszont elpattant a húr Levinél. Hisztizett, nem értette miért pakolászunk még mindig és miért nem vagyunk otthon. Hozta a kiscipőjét, hogy menjünk haza. Fáradt volt már nagyon. Gyorsan apával letusolt és mentünk is aludni. Alvásig persze folymatosan hisztizett, annyira, hogy még álmában is vagy 1 órát hüppögött szegénykém.
Szombaton 7-kor keltünk és elsétáltunk a helyi boltba. Vettünk kifliket, felvágottat és tejet. Megreggeliztünk és indultunk a versenyre. A verseny Cserépfalutól (a 3 km-re lévő szomszéd falutól) északra volt a Bükki Nemzeti Park területén. Kb. negyedóra alatt ott voltunk. Nagyon szép volt a táj, csináltunk sok képet útközben is, és másnap megállva is. Az időre sem lehet panaszunk. Október végéhez képest jó idő volt. Fel kellett ugyan öltözni rendesen, de végig sütött a nap, eső nem volt és a szél is elég kegyes volt hozzánk. A versenyközpont a parkolótól kb. 600 méterre volt. Az erdőn keresztül jutottunk oda. Levente először csak nézett, nem látott még ekkora erdőt. Jó félóráig nem engedte, hogy letegyük. Szokatlan volt neki a hely, a sok ember, a zajok, stb. Aztán mikor megérkeztek Matyiék és Gáborék a 3 törppel (Norbi, Beni és Áron), akkor kezdett feloldódni és végre le lehetett tenni. Utána meg már feltalálta magát, ment világgá, alig győztem szaladni utána. Többen meg is jegyezték, hogy itt az utánpótlás. Apát nem is láttuk elindulni a rajtba, mert valahol máshol voltunk. Vagy 2 órát szaladgáltunk, amikor
elkezdett nyűglődni, eljött a szundítás ideje. Elballagtunk az autóhoz, beültünk, elővettük a cicit és Levente elájult. :-) 2 órát aludt az ölemben. Nagyon kis drága volt. Mikor felkelt, örültem, hogy végre megmozdulhatok és megettem a szendvicsemet. Közben apa is befutott és indultunk vissza a szállásra. A szombat délután és este már sokkal jobban telt Levinek, mint a péntek. Végre voltak játszótársak. Nagyon élvezte, hogy van kivel játszani, illetve van kik mellett játszani, mert azt túlzás lenne állítani, hogy velük játszott. Inkább csak figyelte a nagyokat, utánozta, szaladt utánuk, stb. Este nem kellett főznöm, mert elmentünk együtt a csapattal
vacsorázni Mezőkövesdre. A kiszemelt étterem a Kispipa Étterem volt. Nem vagyok egy reklámozó típus, de ezt az éttermet muszáj kicsit reklámoznom, mert nagyon megvoltunk
vele elégedve. Saját parkolójuk volt. Ahogy beléptünk, rögtön kérdezték, hogy hozhatnak-e Levinek etetőszéket. Megköszöntük és elfogadtuk. Utána is külön figyelemmel voltak Levire. A kínálat és az árak rendkívül barátiak voltak. Mi egy Kispipa tálat ettünk (2 személyes) 3-an, de
teljesen jól laktunk. Volt rajta több féle hús, gomba, rizs és sült krumpli. Ettünk hozzá csemege ubit és őszilével öblítettük. Levente is jóízűen falatozott. A krumpli és az ubi csúszott a legjobban, de husit is evett. Jaaa, és majdnem elfelejtettem, hogy ő is kapott étlapot az elején, amit lapozgathatott. ;-) Kaja után a törpökkel futkároztak is egyet. Szóval nagyon jót ettünk. Hazainduláskor, még kiállni is segítettek a parkolóból. Az egyik pincér integetett, hogy mehetünk. A szálláson még a gyerkőcök csaptak egy nagy játszást, senki se akart aludni. Majdnem 11 volt, mire ágyba kerültünk.
Vasárnap később keltünk, mert nem ébresztett az óra, de nem aludtunk el. Reggeli után megint mentünk ki a versenyre. Most hiszti nélkül rögtön feltalálta magát Levi. Megint kb. 2 órát szaladgált szundi előtt. És ismét 2 órát aludt a jó hegyi levegő után. A verseny végén elbúcsúztunk Matyiéktól és Gáboréktól, mert ők már egybők jöttek haza. Mi még visszamentünk a szállásra, összepakoltunk és egy kicsit rendet raktunk és felsöpörtünk. Majdnem 4 óra lett, mire elindultunk haza. Mivel Levi a verseny után aludt, a hazaúton ez kimaradt és szinte végig szórakoztatnom kellett. Miután besötétedett a cici is kellett neki,
Pesttől hazáig váltogattuk a ciciket. :-D Hazafelé is kifogtunk egy yökkettős szakaszt, de most csak negyedórát araszoltunk, még az M3-ason. Pestig iszonyú forgalom volt, egymást érték az autók az autópályán. Az M5-ösön viszont egyre kevesebb autóssal találkoztunk. Este 8-ra értünk haza. Összeségében Levente nagyon élvezte a "kirándulást" és az utat is elég jól viselte. Én rosszabbra számítottam. Azt nem mondhatnám, hogy kipihentem magam, de azért nagyon
jól esett ez a kikapcsolódás a hétköznapokból.
A halottak napi megemlékezésünk annyi volt a hétvége alatt, hogy a szállással szemben a hegyoldalon éppen temető volt, így esténként és vasárnap reggel gyönyörködhettünk a mécsesekben. Mi később megyünk majd a temetőkbe, most csak gondolatban emlékeztünk meg.
A tegnapi és a mai napról is tudnék mesélni, de már nincs időm, legközelebb...

15 hónapos státusz

Ma megint jártunk doki néninél, a 15 hónapos státuszvizsgálaton. Levente már 80 cm (6,5 centit nőtt az utóbbi 3 hónapban) és 9550 gr (a súlya is szépen gyarapodott). Kis hősöm kapott két szurit is. A kötelező 15 hónapos MMR oltást és a nem kötelező prevenár emlékeztető oltását. (H1N1 ellen nem kérünk). Az egyik a vállába ment, a másik a combjába. Alig bírtuk 3-an lefogni, de nem úszta meg. Közben a doki néni állatkás matricákat is mutogatott neki, hogy jobb kedve legyen. Ezen elmosolyodott. :-)
Most az alvással küzdünk. Két részletben sikerült összesen 1 órát aludnia. Nagyon nyűgös...
Kirándulós beszámoló legközelebb...

Törperős motorozik

Mivel vasárnap későn értünk haza, még tegnap estére is maradt ki- és elpakolni való. Amíg mi rendezkedtünk Levi ismét elővette a motort. (3 nap után, csak az itthon maradt játékok voltak érdekesek.) Most viszont már nem csak felült és leszállt, hanem végre rájött, hogy lehet hajtani. Igaz még nagyon lassan megy, de nem az a lényeg.
És hogy miért törperős? Mert nem csak motorozik a motorral, hanem cipelgeti is a szoba egyik végéből a másikba. Olyan falat... :-)

Hazaértünk

Szerencsésen hazaértünk Cserépváraljáról. Nagyon szép időt fogtunk ki, ugyan elég hűvös volt, de végig sütött a nap és a szél is kegyes volt hozzánk. Mesélni is fogunk, addig a képek beszélnek helyettünk. Levi is jól érezte magát a természetben.

"Ünnepek"

Hétfőn Levivel elbuszoztunk a munkahelyemre, mert el kellett intéznem valamit. Nagyon szeret utazni, akár autóval, akár trolival, vagy akár busszal is (villamoson még nem ültünk). Ahogy elindul a jármű, máris lenyugszik (addig igazi sajtkukac) és nézelődik minden gond nélkül.
Kedden a házassági évfordulónk volt, készítettünk ünnepi vacsorát. Zacskóban sütöttünk csirke combokat és krumplit is. Finom lett. Apával boroztunk is egy kicsit. Az ünneplés többi része holnap kezdődik majd.
Tegnap itt volt nálunk Elizke nagynéni és András nagybátyó. Reggel érkeztek és estig nálunk voltak. Levente nagyon élvezte a társaságot. Evés közben mindig huncutkodott valakivel, és egyébként is élvezte, hogy mindig volt aki játszon vele. Sétálni is voltunk együtt, még fociztunk is. Egyfolytában produkálta magát. Nem csoda, hogy estére teljesen elfáradt. Jót aludt ma. :-)
Nagynéni, nagybátyó, gyertek máskor is!!! :-)
Ma is volt már izgalom, ismét buszoztunk egy nagyot.
Hétvégén Eger Nagydíj lesz. 2 napos tájfutó verseny. Elhatároztuk, hogy ünneplés gyanánt (is), mindannyian megyünk - versenyezni csak apa fog. Mivel szombaton túl korán kellene indulni, hogy kezdésre odaérjünk, kitaláltuk, hogy már pénteken elmegyünk, sőt péntek reggel, hogy egy kicsit együtt is tudjunk túrázni, kirándulni hármasban. Apa így holnap szabin lesz és reggel (vagy inkább délelőtt) indulunk Cserépváraljára. Egy apartman házban fogunk aludni, ahol apa unokatesójáék jártak egyszer és nagyon tetszett nekik. A tulaj szegedi. Ezért buszoztunk ma, mert elmentünk a ház kulcsaiért. A tulaj néni férje vadász volt és beleszeretett a környékbe, azért vették ott ezt a házat, amit aztán átalakítottak és felújítottak. Teljesen fel van szerelve mindennel és az év bármely szakában lehet oda menni. 17 főt képes fogadni és még az ára is baráti. Ha hazajöttünk, majd beszámolunk mindenről.

Levente ezen a héten is már sokat tanult, ügyesedett. A kismotorjával még mindig nem motorozik, de már felülni és leszállni szépen tud. A lába mostmár teljesen leér, remélhetőleg hamarosan a motorozás is menni fog.
Sokat ölelgeti a nyakunkat, bújik és kedden a házassági évfordulónkon először puszit is kaptam tőle. Olyan édes volt! Látta, hogy kaptam apától puszit, ami nagyon tetszett neki. Erre odajött ő is hozzám és adott két (jó nyálas) puszit.
Hát majd elolvadtam tőle. :-) Sajnos azóta nem ismételte meg a tudományát.
Aludni az utóbbi időben a mi ágyunkban alszik. A fogbújásokkal ide szokott és mivel már egyre nagyobb, elalvás után már nem sikerül úgy beraknom őt a kiságyba, hogy ne ébredjen fel és így jól nálunk is ragadt. Még nappal is itt alszik. Valószínű ezen már csak akkor fogunk tudni változtatni, ha már beszélni is tud majd és megérti, hogy van neki külön szobája és ágya ahol alhat.

Holnap dupla "ünnep" lesz. Levente 15 hónapos lesz, mi pedig 5 éve lesz, hogy apával megismerkedtünk. 5 éve nagyon szép idő volt (18 fok és napsütés) október 30-án és azóta is úgy rémlik, hogy aznap mindig elég jó az idő, utána pedig jönnek a kemény hidegek. Az utazással mindkét alkalmat megünnepeljük. :-)

2 éve